Vízcseppek vagyunk, jelentéktelen szürke kis parányok mind, mindannyian. Néha fent vagyunk, néha lesüllyedünk. Tenger az élet. Mindannyian keresünk mindig, keresünk egy másik vízcseppet a nagy, szörnyű óceánban. Néha megtaláljuk. Összesimulunk egy pillanatra, aztán jön egy hullám és felkap, vagy leránt a mélybe, és mi keresünk, keresünk újra tovább. /Wass Albert/
nekem te vagy a csengettyű hangja csak te és semmi más minden között te vagy a leggyönyörűbb Istentől való megnyilvánulás téged öltöztet ünnepi díszbe a Karácsony s fonódik köréd a fény mint mazsolára a kalács
Mi
elfelejtettük, hogyan kell várakozni; és ez szinte tragédia. Az egyik
legértékesebb kincsünk a várakozás képessége; kivárni a megfelelő
pillanatot. Az egész természet mindig a megfelelő pillanatra vár. Még a
fák is: tudják, mikor van itt a virágzás ideje, és tudják, mikor kell
elbúcsúzni a levelektől és csupaszon állni az ég alatt. Ők
csupaszságukban is gyönyörűek... amint mély bizalommal várják az új
levelek növekedését, az újraszülető lombkoronájukat. Mi azonban
elfelejtettük, hogyan kell várni - mi mindent azonnal akarunk. Ez óriási
veszteség az emberiség számára...
Ha
csendben várakozol, észre fogod venni, hogy valami mélyen legbelül ott
növekszik benned - a te valódi lényed. Egy nap akkorára nő majd, hogy
lángra lobban, és akkor az egész személyiséged elhamvad: új ember lesz
belőled. És csak ez az új ember tudja, hogy mi az az ünneplés, csak ez
az új ember ismeri az élet örök nektárját."
Mindene megvolt, amire a modern nőnek szüksége lehet: férj, ház,
karrier, belátható távlatok - ám Liz Gilbert (Julia Roberts) rájön, hogy
egyikre sem vágyik. Arról viszont fogalma sincs, hogy mire van szüksége
igazán. Egy csúnya válás után egy váratlan döntéssel elhagyja addigi
élete biztonságos kereteit, és hosszú útra indul, hogy teste és lelke is
megkapja, amire igazán vágyik.Utazásai során Olaszországban felfedezi
az evés őszinte örömét, Indiában megismeri az ima erejét és végül Balin
váratlanul átélheti a belső békét és az igaz szerelemmel járó
kiegyensúlyozottságot. "Jobbat érdemlünk annál, mintsem azért maradjunk együtt, mert félünk attól, mi lesz ha elválunk." " A rombolás áldás. Mert az egyetlen út az újjáépüléshez."
Szavak nélkül, ott a padon a semmi közepén ültünk egymás mellett Te meg én. Egymás karjaiba' simogatott a szél. Játszott velünk s dúdolta, mindkettőnk fülébe súgta ugyanazt a dallamot: szeretlek én.
"Vannak az életben pillanatok, amikor menthetetlenül egyedül vagy.
Ilyenkor hiába van társad, hiába van családod, hiába vannak barátaid:
egyedül vagy. Bizonyos kérdéseket
egyedül kell megoldanod, senki nem segíthet rajtad, senki helyetted el
nem végezheti. Kifejezhetem ezt úgy is, hogy vállalnod kell valamit az
életből, valami kockázatot, valaminek a felelősségét, egyedül, a magad
erejéből." (Wass Albert)
Elfojtani valamit bűn: megbénítja a lelket. Több figyelmet biztosít a félelemnek, mint a szeretetnek, és pontosan ez a bűn.
Több
figyelmet fordítani a félelemre: bűn; több figyelmet fordítani a
szeretetre: erény. És sose feledj több figyelmet fordítani a szeretetre,
mert a szereteten keresztül juthatsz fel az élet legmagasabb csúcsaira,
egészen Istenhez. A félelem révén nem lehet fejlődni. A félelem
nyomorékká tesz, megbénít: poklot teremt.
Minden
megbénult ember - pszichológiailag, spirituálisan megbénult ember - a
pokolban éli az életét. És azt hogyan teremti meg? A titok abban rejlik,
hogy félelemben él; csak akkor tesz meg bizonyos dolgokat, ha nem jár
félelemmel, viszont így nem sok minden marad, amit érdemes megtenni.
Minden, amit érdemes megtenni, félelmekkel van körülvéve. Ha szerelmes
leszel, ott a félelem, mert megeshet, hogy visszautasítanak. A félelem
azt mondja: "Ne ess szerelembe, akkor senki sem fog visszautasítani." Ez
igaz - ha nem esel szerelembe, soha, senki nem fog visszautasítani -,
de akkor egy szeretettelen létezésben lesz részed, ami sokkal rosszabb,
mint a visszautasítás. És ha valaki visszautasít, akkor majd elfogad
valaki más. Azok, akik a félelmek szerint élnek, a legtöbb gondot arra
fordítják, hogy ne kövessenek el hibákat. Nem is követnek el hibákat, de
mást sem tesznek; üres az életük. Nem adnak hozzá semmit a létezéshez.
Jönnek, léteznek - vagy inkább vegetálnak -, azután meghalnak.
Nagy
bátorságra van szükséged ahhoz, hogy semmit tegyél. A cselekvéshez
nincs szükség nagy bátorságra, mert az elme cselekvő. Az ego folyton
valami tennivaló után sóvárog - akár világi, akár túlvilági dolgot, de
az ego mindig tenni akar valamit. Ha teszel valamit, az ego tökéletesen
jól érzi magát, egészséges, mozgásban van, örömét leli saját magában.
A
semmi a legbonyolultabb dolog a világon, és ha képes vagy azt tenni, az
a legjobb. Maga az idea, hogy tennünk kell valamit, már alapjaiban
rossz. Lennünk kell, nem cselekednünk. Én éppen azt javaslom az
embereknek, hogy azért cselekedjenek, hogy ráébredjenek a cselekvés
haszontalanságára, hogy egy napon puszta fáradtságból leroskadjanak a
földre, és azt mondják: "Most már elég! Nem akarunk csinálni semmit." És
akkor kezdődik az igazi munka.
Az
igazi munka a puszta létezés, mert mindent, amire szükséged van, már
megkap tál, és minden, ami lehetsz, már vagy. Még nem tudod - ez igaz.
Tehát mindössze arra van szükség, hogy olyan csendes térben legyél, hogy
elmerülhess magadban, és láthasd, mi vagy.
elmentél, és itt maradt egy nemzet távozásoddal egy országrész elesett talpunk alatt szűkebb lett a haza most még inkább rettegünk: győzünk-e valaha mert országot adtál hazát, szerelmet bujdosó magyarnak kenyeret, kegyelmet vándornak utat szomjasnak kutat reményt mely előremutat esperesek, bíborosok köpenyetek méltó szemfedél lenne kiből az Élet szólt már haza menne csak a test halandó dalaid messze szállnak harcban vesztél el arccal a halálnak lelked Cipő, dalaidból most nagyon fáj nagy a mi veszteségünk, mert Nagy voltál és maradsz a magyarnak szíve, lelke nőknek, férfiaknak dalban szerelme.
Nem
csak a madárnak van fészke. A léleknek is. Van egy fészek, ahol a lélek
ugyanígy otthon lehet. Ahonnan szárnyra kelhet, és ahová visszatérhet.
Ahol figyelmet kap, szeretetet, törődést. És nyugalmat. Egy ölelő
érzést. Otthont. Ahol a szárnyaló lélek biztonságban lehet, ahol új erőt
kaphat. A további szárnyaláshoz. Igen, van ilyen fészek. Egy szív. Az Ő
szíve.
Kate
Ogg szorongva várakozott nőgyógyásza wollongongi rendelőjében. A 29
éves ausztrál asszony mesterséges megtermékenyítéssel létrehozott
ikergyermekeinek csak 14 hét múlva kellett volna világra jönniük, de ő
fájdalmas összehúzódásokat érzett a méhében. A férjével, Daviddel évek
óta próbálkoztak, hogy gyermekük legyen, és Kate a nőgyógyász vizsgálata
után döbbent csak rá, milyen nagy veszélybe került az álmuk. A méhszáj már két centiméternyire kitágult. Azonnal kórházba kellett mennie.
Kate egy hétig pihent kórházi ágyában, de a terhesség 27. hetében az
összehúzódások ismét felerősödtek. Másnap reggelre a méhszáj 6,5
centiméteresre tágult, s nem lehetett visszatartani a babákat. David
Brisbane-ben volt, üzleti úton, így Kate egyedül hozott döntést:
elutasította a császármetszést, hogy természetes módon szülhesse meg az
ikreit. A vajúdás még akár egy napig is elhúzódhatott, és minden eltelt
óra javíthatta koraszülött gyermekei túlélési esélyeit.
Amikor
betolták a szülőszobába – ekkor már David is mellette volt, s fogta a
kezét –, a 14 orvos, ápoló, szülésznő és gyermekorvos alkotta csapat két
újraélesztő-kocsit is beállított a terembe. Végül aztán megszületett az
első baba, egy kisfiú. Kate csak egy pillanatig látta az újszülött
ernyedt, sápadt testét, s mivel nem tudta, hogyan kell kinéznie egy
ennyire korán világra jött csecsemőnek, nem is aggódott. Miközben a
csapat egyik fele sietve csövet juttatott a kicsi tüdejébe, hogy
segítsék a légzését, és gyógyszereket adtak be neki, amelyekkel
felgyorsíthatták tüdeje fejlődését, Kate megszülte Emilyt is. A kislány
azonnal felsírt, és Kate csak ekkor jött rá, hogy valami baj lehet a még
mindig néma kisfiúval, akinek a Jamie nevet adták. Emilyn csak
rutinvizsgálatokat kellett végezni, Jamie életéért viszont küzdöttek.
Húsz percig próbáltak oxigéncsöveket vezetni a tüdejébe, de egyszer sem
vett lélegzetet. Nem mozgott, nem reagált az ingerekre, és nem is
lélegzett, így az egyik orvos Kate-hez fordult: – Jamie-t elveszítettük.
Kate ágyához vitte az aprócska csomagot. A kicsi nagyjából
félpercenként zihálásszerűen összerándult, de semmilyen egyéb életjelet
nem adott. – Ez csupán agytörzsi reflex – mondta az orvos Kate-nek,
aztán az egész stáb kiment, hogy a szülők egyedül lehessenek a fiukkal.
David szorosan magához ölelte feleségét és kisbabáját, Kate pedig
óvatosan kibontotta a Jamie testére tekert takarót. Nem akarta, hogy
élete utolsó pillanataiban bezárva érezze magát. Aztán az ösztöneire
hallgatva mellkasa meleg bőrére fektette a törékeny, meztelen kis testet
– de közben halkan zokogott. Hiszen ez az ő kisfia, akitől elvették a
jövőjét. Mindennél jobban vágyott rá, hogy visszakapja.
Miközben Kate és David megpróbálták elfogadni a történteket, az asszony
magához ölelte Jamie-t. Számára ez természetesen adódó mozdulat volt,
David számára pedig a nő kedves és nyugodt természetének újabb
bizonyítéka. Évekkel azelőtt, amikor kimerítő, 800 kilométeres
gyalogtúrát tettek Spanyolországon át, mindig sikerült új erőt találniuk
magukban azzal, hogy megálltak, s néhány pillanatig mélységes
szeretettel ölelték át egymást. És ha Davidnek fáj a feje, Kate ezt ma
is úgy szünteti meg, hogy átkarolja, és megcsókolja mindkét szemhéját.
Kate a bőr-bőr érintkezéssel – tudtán kívül – egy ősi szertartást
utánzott, egy olyan módszert, amelyre ma már világszerte mind több
kórházban bátorítják szülés után a kismamákat. Azt a gyakorlatot, amikor
az újszülött – elsősorban a koraszülött – babákat anyjuk bőrére
fektetik, „kenguru-babázásnak” nevezik. Tudományosan bizonyított, hogy
ez az egyszerű módszer javítja a kicsik életben maradási esélyeit. Az
anyai mellkas érintése hasonlít a legjobban a méhben megszokott
környezethez – ahogy az anyjuk erszényében növekvő kengurubébik esetében
is ez a lényeg. A módszer iránti új keletű lelkesedés gyökerei az
1970-es évekig nyúlnak vissza, amikor a kolumbiai Bogotában a
koraszülött babáknak közel 70 százaléka halt meg különféle fertőzésekben
és légzési rendellenességekben. Az orvosok azonban felfigyeltek rá,
hogy a túlélési arány sokkal magasabb azon kicsik körében, akiket az
anyjuk órákon át tart a mellkasán.
– Gyakran tapasztalni
látványos javulást. A baba légzése gyorsul, a szívritmusa pedig lassul –
magyarázza Abbey Eeles, a melbourne-i Királyi Nőgyógyászati Klinika
újszülöttosztályának foglalkozásterapeutája. – Nagyon sok bizonyíték
igazolja, hogy a módszer kedvező hatású a babákra és a szülőkre
egyaránt. Kate továbbra is a mellén tartotta és simogatta Jamie-t, s
beszélni kezdett hozzá. Elmondta neki, hogy van egy húga, és hogy a
családja nagyon szereti. Néhány perc után úgy érezte, mintha a kicsi
összerándult volna. Először úgy vélte, ebben a pillanatban halt meg – de
aztán könnyei közt is észrevette, hogy a kisfiú mellkasa immár ütemesen
mozog. – Mi van, ha sikerül életben maradnia? – szólt Kate Davidhez, aki rögtön odahívott egy orvost.
A szakemberek azonban azt mondták, hogy bármi mozgást látnak is, az
valószínűleg egyszerű reflex, majd ismét magukra hagyták őket, hogy
kettesben gyászolhassanak. Kate és David lassan beletörődtek, hogy a
fiuk haldoklik, de továbbra is beszéltek hozzá, simogatták, és ami a
legfontosabb, a szívükhöz szorították. Aztán egyszer csak az
újszülött kinyitotta a szemét, majd mintha megpróbálta volna felemelni a
fejét, és apja ujja után nyúlt volna. David ismét elrohant, hogy
odahívjon valakit. Egy orvos érkezett, egy ápolónő kíséretében.
Odahúzott két széket, és magyarázni kezdte a házaspárnak, hogy nem azt
látják, amit látni vélnek. – De hát nézzen ide! – szakította félbe Kate,
aki némi előtejjel nedvesítette meg az ujját. – Az ujjamat nyalogatja!
Ahogy az orvos elvette Jamie-t Kate melléről, az újszülött
összerezzent, aztán felsírt. Az orvos az ágyra fektette, meghallgatta a
mellkasát, aztán hitetlenkedő arckifejezéssel odahívta a nővért, hogy ő
is hallgassa meg. A kisfiú tüdeje szabályosan működni kezdett,
saját erejéből lélegzett, és bőrének színe is egészségessé vált.
Jamie-t azonnal az újszülött-intenzívosztályra vitték, a húga mellé.
Gyógyító érintés
• Az érintés enyhíti a stresszreakciót: csökken a stresszhormonok – a
kortizol, az adrenalin és az adrenokortikotrop hormon (ACTH) – szintje,
lassul a szívverés, normalizálódik a vérnyomás, és mindez kedvezően hat a
keringésre. • Nő a szervezet oxitocinszintje – ez a természetes vegyület elősegíti az érzelmi kötődés kialakulását.
• Működésbe lép az agykéreg orbitális frontális része – ugyanaz a
terület, amely örömérzetet idéz elő, ha kellemes illatot érzünk, például
egy finom parfümét vagy kedvenc ételünkét. • Jobban megértünk
másokat, ha megérintjük őket: az utóbbi időkben végzett vizsgálatok
szerint az érintés útján történő kommunikáció éppoly összetett és
kifinomult, mint a szavakkal vagy arckifejezésekkel megvalósuló. • A szoptató anyáknál kisbabájuk magukhoz ölelése elősegíti az anyatej termelődését.
– Testünk nagyon vágyik az érintésre – mondja Matt Hertenstein, az
amerikai DePauw Egyetem pszichológus docense, az ilyen tárgyú kutatások
egyik legkiválóbb szakértője. – Kimutatták, hogy kedvezően hat az
élettani folyamatokra, az immunrendszerre, a stresszreakciókra, sőt, az
agyra is. Az emberi érintés különösen fontos az újszülöttek számára.
A vizsgálatok szerint a kisbabáknál a fájdalom – például egy tűszúrás –
hatására is stresszreakció lép fel, és gyorsul a szívritmusuk. Így
amikor az intenzív osztályra kerülnek, ahol rendszeresen végeznek rajtuk
fájdalmas vagy kellemetlen beavatkozásokat, az érintés hatékony és
tudományosan igazolt eszköz lehet arra, hogy mindezt jobban el tudják
viselni. A kisbabák testileg összhangban vannak az anyjukkal. Amikor
az anya magához öleli a gyermekét, az emlő bőre felmelegszik vagy lehűl
– attól függően, mire van szüksége a kicsinek. A baba ilyenkor
általában elalszik, amivel energiát takarít meg, s azt a fejlődésre és a
súlygyarapodásra fordíthatja. A bőr-bőr kapcsolat az agyfejlődés
kulcsfontosságú lépéseire is kedvezően hat. A vizsgálatok során
bebizonyosodott, hogy azok a babák, akiket anyjuk hosszú időn át tart a
bőrén, kisebb valószínűséggel halnak meg a szülés körüli időszakban,
kevésbé érzékenyek a fájdalomra, nagyobb eséllyel lesznek hajlandók
szopni. A kenguru-babázás annyira kedvező hatású a koraszülött
babák esetében, hogy egyes szakértők a módszer rendszeresebb
alkalmazását sürgetik az újszülött-intenzívosztályokon.
Egy tavalyi kutatásuk alapján a svéd Uppsalai Egyetem szakértői azt
javasolják, hogy az újszülöttellátás megváltoztatásával tegyék lehetővé
az anyák és kicsinyeik együtt maradását. A koraszülött és az alacsony
súlyú újszülötteket méhen kívüli magzatnak kellene tekinteni, s ezért az
egészséges fejlődéshez minél többet kellene érintkezniük az anyjuk
bőrével. Emily és Jamie intenzív osztályon töltött hetei alatt a
szüleik olyan gyakran ölelték a bőrükhöz őket, amilyen gyakran csak
tudták. Emily már hatnapos volt, amikor Kate először szorította magához:
a kislány testhőmérséklete és légzési ritmusa az inkubátorban sokszor
ingadozott, de Kate karjában minden stabilizálódott. – Valahányszor felvettük őket, kisimult az arcuk – emlékezik vissza az asszony arra az időszakra.
A drámai születést követő néhány nap után az ikrek hamar rendbe jöttek,
gyors növekedésnek indultak, s 11 hét után Kate és David hazavihették
őket. A hallásuk és a látásuk teljesen ép, és mindketten normálisan
fejlődnek. – Jamie mindenre képes, amire Emily is – mondja Kate.
S ha ennyi csoda nem lett volna elég az életükben, néhány hónappal az
ikrek születése után kiderült, hogy újabb gyermeket várnak. Miután oly
sok éven át hiába küszködött a természetes fogantatásért, Kate idén
megszülte harmadik gyermekét, egy kisfiút, akinek a Charlie nevet adták.
Alig várták, hogy magukhoz ölelhessék.
"Különös találkozás, szeretet és gyengédség, semmi más. Virágneve volt, Szavak közt élt, melléknevekről regélt, igéket nevelt, mint más a
növényeket. Szép lassan megérintette a szívemet. Nincs mindig szerelem a
szerelmi történetekben. A szeretleket ki se ejtjük, pedig egymást
szeretjük. Különös találkozás tudom. Egy parkban ült a padon, törékeny,
ha mozdul, galamb szárnya rebben, a szót senki se ejti ki szebben. Adott
nekem egy könyvet, a betűk lassan életre keltek. Ne menj még el! Maradj! Egy kis időt adj! Ráérsz még kisvirág, mutasd meg, milyen a világ. Adj
még az életedből nekem. Maradj mellettem. Nincs mindig szerelem a szerelmi
történetekben. A szeretleket ki se ejtjük, pedig egymást szeretjük."
intro:
egy napon, mikor nyuszikának semmi jobb dolga nem akadt,
elindult a nagyvilágba, hogy tanuljon valami fontosat.
találkozott is az oroszlánnal, és azt mondta neki:
verse1:
figyu! tényleg te vagy az állatok királya?
há' mer' király a kéród,
a séród meg hibátlan,
apátlan, anyátlan
imába foglalja nevedet,
te meg csak neveted,
ha ellen tör ellened,
egy csapásra levered.
ha-ha-ha-ha!
hatalom hegyek,
legyek a húson, túl a húszon,
tanakszol, egyek-e még?
hogy legyek-e még fenségesebb?
mert béke az nincs már,
és üres a kincstár,
de a jövő, az sirály,
hisz tutira megyünk a tutiba
mer' Elvis a király
-vagy nem visz el?
király...király te elviszel?
refrén:
hé-hé, te veled mi van, mi van?
ugrálsz itt elöttem az agyam kivan.
okos voltál? kokszoltál? boxoltál? beszoltál?
te!én lenyomlak, leverlek, müzlibe keverlek,
észre sem veszed: egy falatra lenyellek.
nemsokára találkozott a gorillával...
verse2:
hű, apám, mekkora egy állat!
csak áll ott, meg áll,
meg mögötte áll még ott sok kisebb állat
párat menni hagy, párat megvárat.
magára várat, több mázsányi színe-húsa, harántcsíkolt izom.
félve nézem, mozizom, megigézve,
ahogy áll a zebrán elidőzve
szólok, bár a zebrán már nem segít,
(és többen is látták, hogy a páviánnak is szétrugta a seggét)
hogy lassan lépni kéne, míg a lámpa zöldet mutat,
-én a világért sem sürgetném, mer igenjól mutat,
és biztos, hogy nem készakarva,
-de ez a majom, elállja az utat…
refrén:
hé-hé, te veled mi van, mi van?
ugrálsz itt elöttem az agyam kivan.
okos voltál? kokszoltál? boxoltál? beszoltál?
te!én lenyomlak, leverlek, müzlibe keverlek,
észre sem veszed: egy falatra lenyellek.
nem messze onnét, egy fán ücsörgött a bölcs bagoly,
és azt kérdezte tőle...
verse3:
de komoly! igazi bölcs bagoly! hű, a bácsi
mitöl mitöl ilyan nagyfejű?
magolj fiam magolj, míg kövér pondrót nem ehetsz!
tudod aggyal, naggyal bármit megtehetsz.
megvehetsz egeret, kis pisiset, nézni, hogy remeg.
ááh kerek világ ez fiam, kerek, oly kerek
-én már gondolni is csak laposat merek.
mert ma én eszek, holnap engem esznek,
hiába is állsz meg, a világ megy helyetted
csak addig vagy látható, amíg a nap kisüt feletted.
(-süss fel nap...)
na, azzal a nyúlfarknyi agyaddal, bevetted?
refrén:
hé-hé, te veled mi van, mi van?
ugrálsz itt előttem az agyam kivan.
okos voltál? kokszoltál? boxoltál? beszoltál?
te!én lenyomlak, leverlek, müzlibe keverlek,
észre sem veszed: egy falatra lenyellek.
verse4:
lőn nagy zűrzavar, szólott az Úr: Ácsi
szálljatok magatokba, mer' mérges lesz a bácsi!
hat napig teremtgettem,
de remélni sem mertem, hogy
ilyen szép nagyra nő az én kis állatkertem
-talán gyárilag is hibás volt a muníció,
hogy ily visszásan sült el az evolúció...
na jó! diktálni fogok, ti meg véssétek a kőbe:
stressz esetén felebarátod ne verd agyba-főbe!
Bagoly fejezd be a papolást, mer’ bármennyire fura,
az a nagy király, aki a maga ura!
mer’ gazdag a purdé, bár csak a szíve tiszta,
és erős aki sallert kap, de mégse üt vissza.
-te meg nyuszika a nagy arcodból vegyél kicsit vissza!
jóvan?
te én néha nem értem az öreget,
meg ezt a folytonos leb*szást,
de még mindig jobb hogy ő jött el,
s nem küldte ránk a kaszást
és akkor mindenki egyszeree!
refrén2szer:
hé-hé, te veled mi van, mi van?
Legelőször
is önmagunkkal kell barátságban lennünk, de nagyon ritkán találsz olyan
embert, aki barátságos önmagával. Önmagunk ellenségei vagyunk, miközben
hiába reménykedünk abban, hogy a barátja lehetünk valaki másnak.
Azt
tanították nekünk, hogy ítéljük el önmagunkat. Az önszeretet bűnnek
számít. Pedig nem az. Az önszeretet minden más szeretet alapja. Csupán
az önszereteten keresztül lehetséges az emberbaráti szeretet. Minthogy
az önszeretetet elítélik, a szeretet minden egyéb lehetősége is eltűnt a
Földről. Ügyesen kiszámított stratégia ez a szeretet elpusztítására.
Olyan,
mintha azt mondanád egy fának: "Ne tápláld magad a földből; az bűn. Ne
tápláld magad a holdból és a napból és a csillagokból; az önzés. Légy
önzetlen - szolgáld a többi fát." Logikusnak látszik, ezért veszélyes.
Logikusnak látszik: ha másokat akarsz szolgálni, hozz áldozatot; a
szolgálat egyenlő az áldozattal. De ha egy fa feláldozza magát, akkor
meghal, nem lesz képes más fákat szolgálni; egyáltalán nem lesz képes
létezni.
Azt
tanították neked: "Ne szeresd magadat." Szinte ez lett az úgynevezett
szervezett vallások egyetemes üzenete. Nem Jézusé, de a kereszténységé
mindenképpen; nem Buddháé, de a buddhizmusé - minden szervezett
vallásnak ez lett a tanítása: "Ítéld el önmagadat, bűnös vagy,
értéktelen vagy."
És
ennek az elítélésnek a következtében az emberi lények fája
összezsugorodott, elveszítette a fényét, képtelen a megújulásra. Az
emberek csak vonszolják magukat valahogyan. Nincsenek gyökereik a
létezésben, gyökértelenek. Próbálnak mások szolgálatára lenni, de
képtelenek rá, mert még önmagukkal sem barátságosak.
Ha pedig valóban nem tehetsz semmit az itt és most
megváltoztatására, és nem is tudsz kilépni a helyzetből, akkor minden
belső ellenállásodat szélnek eresztve fogadd el a szituációt teljesen!
(...) Ezt nevezik megadásnak. A megadás nem gyöngeség! Hatalmas erő van
benne Eckhart Tolle
refr.:
most érzem, hogy jó,
már érzem, hogy jó
egy kicsit várj, még ne mozdulj,
ez így jó, most olyan jó.
verse1:
hallom a hírt, holnap itt a vég.
nem hiszem el, most mégis elfutnék,
de mozdul a vágy, lassan elolvad már a világ.
oh, én nem tudom, hogy ki,
miért vagy, és meddig még!
refr.:
most érzem, hogy jó…
verse2:
nem vagyok már
se tiszta, se hófehér.
nem vagyok boldog,
de boldogtalan se még,
de mozdul a vágy,
lassan elolvad már a világ
oh, én nem tudom, hogy ki
miért vagy, és meddig még!
refr.:
most érzem, hogy jó…
rap:
sajnálom, hogy ennyire szeretlek,
és sajnálom, hogy te nem.
sajnálom, de nem szégyellem,
hogy tetszettél nekem.
sajnálom, hogy amikor kérdezted,
én rögtön azt mondtam: igen!
sajnálom, hogy amikor jó volt,
én őszintén élveztem.
sajnálom, az orrom, a hajam,
hogy nem hosszabb, vagy rövidebb.
sajnálom, hogy én csak én vagyok,
majdnem az, de csak majdnem.
én kölcsönadtam játszani,
te meg elhagytad a szívem,
sajnálom, de egy kis időre,
most jobb, ha elteszem…
sajnálom, hogy ennyire szeretlek,
és sajnálom, hogy te nem…sajnálom…
de leginkább neked kéne sajnálnod,
hogy mindebből nem érezhetsz semmit sem!
refr.:
mondd, játszanád velem, ha kérném,
az életed, veled én nem félnék,
játszanék veled, remélném,
az életem neked épp jó játék.
s ha felrónák nekünk,
hogy élni így nem érdekünk,
mi csak nevetve köszönnénk szépen,
mert ha véget ér a játék
veled, tudom jól, hogy vár még
a játékos végtelen.
verse1:
tudod, légből épít várat,
ha valaki magára várat,
a létnek menni, lenni kell,
mert az idő, bár állni látszék,
a mutató meg nem állhat.
válhat mára minden tegnap,
bár, ha sokat tolat egy vonat,
végül vakvágányra állhat.
ha a nyugat a vak semmibe mutat,
a keleti karma a lelkem akarja,
északon részegen a szívem meztelen,
fél a déli hőtől, ő már jobbat nem remél.
hát te mutass most utat, szerelem!
keresem, de nem találom,
négy égtájon a helyem.
refr.:
mondd, játszanád velem, ha kérném…
verse2:
nekem veled a lét nem lételem,
hanem félelem nélküli kényelem.
csak arra kérem csendben a fenn-t,
hogy lehess a lent-ben velem,
és a csend felel, ha kérdezem,
hogy „ -játszanál velem?-”
de mikor rezzen a kezed a kezemben,
én már érzem az igen-t.
minden mindent akaró, gyapjútakaró,
édes kakaóillatú ölelés,
bevéste lényed léte lelkem legmélyébe a neved,
veled nevet, ami veled lehet,
és hiszem, engem is szeret az élet,
hiszen én is itt élhetek veled.
Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni
Majd az unokáknak, mikor körbeállnak
Mikor körbeállnak, az ágyadon ugrálnak
Hogy legyen mit mesélni, kezdjetek el élni!
Kezdjetek szeretni, hogy legyen min nevetni,
Hogy milyen bolond voltam, hogy neked udvaroltam
Neked udvaroltam, az öledbe borultam
Többé onnan el sem tudtam menni, kezdjetek szeretni!
Kezdjetek szeretni, hogy legyen min nevetni,
Hogy milyen bolond voltam, hogy neked udvaroltam
Neked udvaroltam, az öledbe borultam
Többé onnan el sem tudtam menni, kezdjetek szeretni!
Kezdjetek nevetni, csak semmi melodráma
Senki bele nem halt még komédiába
Ripacsok, színészek, az élet a tiétek
Minek ölre menni, kezdjetek szeretni!
próza:
jó néha sötétben a holdat nézni,
hosszan egy távoli csillagot igézni.
jó néha fázni, semmin elmélázni,
tavaszi esőben olykor bőrig ázni,
tele szájjal enni, hangosan szeretni.
jó néha magamat csak úgy elnevetni,
sírni ha fáj, remegni ha félek,
olyan jó néha érezni, hogy élek.
Kezdjetek el élni, hogy ne kelljen félni
Az utolsó órában, mikor már mindent megbántam
Ezerszer megbántam, oly sokáig vártam
Hogy elmúlt az élet…
…kezdjetek el élni!
tudod az az
utolsó nap
az életben
ha rá gondoltam
mindig úrrá lett
rajtam
a félelem
ma álmodok
róla
mint végtelen
idő
egy másik
újabb
Életben
a pillanatot
mely hozzáköt
Veled
képzelem el
az érzés
mit adhat
két kezed
ahogy átfonja
kezemet
örök
megnyugvás
lelkemnek
Csak az itt, csak a most,
A máskor, a máshol nincsen.
Milyen isten képes rá,
Hogy kétszer is elveszítsen?
Hagyjon el, hagyjon így,
Ne büntessen, hogy higgyem!
Tegye most, ha gondol rám,
De holnap már ne segítsen!
Hagyjon el, hagyjon így
Ne áltasson, hogy szeret!
A kezem rég nem fogja már,
Panaszkodnom nincs kinek.
Nem érdekel, mit ígér
És nem érdekel a holnap.
Csak az itt, csak a most,
A harangok másért szólnak.
Refr.: Most kell árts, vagy most kell érts,
Most kell gyűlölj, vagy most kell félts,
Figyelj rám, itt és most, hogy el ne késs!
Most kell árts, vagy most kell érts,
Most kell gyűlölj, vagy most kell félts,
Törődj velem, itt és most, hogy el ne késs!
Ezt érdemes végignézni, de főként elgondolkodni rajta. Ha voltál már olyan helyzetben, hogy kevésnek érezted magad... talán bizonyítékként is szolgálhat, hogy a legapróbb dolognak is milyen súlya lehet a nagy való életben, hogy Rád is szükség van ahhoz, hogy a világ egyensúlyban legyen. Minden úgy történik, ahogy lennie kell, s csak akkor szűnsz meg létezni, ha lesz valaki más... ha megszületik s helyedre lép, mert az egyensúly nem borulhat fel.
Ha megszűnünk létezni... az is talán csak azért van, mert már egy másik világban van szükség ránk, mert az egyensúly nem borulhat fel.
Mindig mondj igent a jelen pillanatra! Hiszen
mi lehetne hiábavalóbb és esztelenebb, mint belső ellenállást tanúsítani
azzal szemben, ami már van? Mi lehetne ostobább, mint szembeszegülni
magával az élettel, ami most van, és mindig csak most van? Add meg magad
annak, ami van! Mondj igent az életre, és meglátod, az hirtelen elkezd
érted, s nem pedig ellened működni! Eckhart Tolle
Nyár van, olvad a málna a számban, Égek egy könnyű lázban, Ha a váll a vállhoz ér! És minden percben nyár van, A csókod pihen az ágyban, Lassan ébresztem, hátha Az ajtóban utolér... És lassan lüktet a város, Ketten falnak egy lángost, Én még semmit sem ettem,
Mert szerelmes vagyok beléd! Mert szerelmes vagyok beléd! Mert szerelmes vagyok beléd!
Nyár van, rágyújtottunk páran, A füst csak vitorlázgat, Kikötőnk felé.. És minden percben nyár van, Érzem, átfogod a vállam, Hátradőlve várlak, S a kulcs a zárba ér, És lassan nyugszik a város, Látom a szemeden álmos, Én még semmit sem ettem,
Mert szerelmes vagyok beléd! Mert szerelmes vagyok beléd! Mert szerelmes vagyok beléd! ...
A
bűntudat az egoista elme része; nem spirituális. A vallások alaposan
kihasználják, de semmi köze a spiritualitáshoz. A bűntudat egyszerűen
azt mondja, hogy cselekedhettél volna másképpen. Ez egy ego-érzés;
mintha nem lennél tehetetlen, mintha minden a markodban lenne.
Semmi
sincs a markodban. Még te magad sem vagy a saját markodban. A dolgok
megtörténnek, nem cselekvés eredményei. Amint ezt megérted, eltűnik a
bűntudat. Olykor sírhatsz és könnyezhetsz valami miatt, de mélyen belül
tudod, hogy meg kellett történnie, mert tehetetlen vagy, egy nagyszerű
teljesség része - és te csupán egy egészen apró rész vagy. Olyan ez,
mint amikor egy levél az erős szél miatt lehullik a fáról. Ekkor a levél
ezer és egy dolgot gondol: hogy lehetett volna úgy, és nem így; hogy
ezt az elválást el lehetett volna kerülni. Mit tehetett a levél? Túl
erős volt a szél.
A
bűntudat azt a téves gondolatot ébreszti benned, hogy hatalmad van,
hogy mindent meg tudsz tenni. A bűntudat az ego árnyéka. Nem tudtál
változtatni a szituáción, és most bűntudatot érzel miatta. Ha mélyen
beletekintesz, látni fogod, hogy tehetetlen voltál, és az egész élmény
segít majd abban, hogy kevésbé legyél egoista.
Ha
figyeled, milyen alakot öltenek a dolgok, ha figyeled a megszülető
formákat és a bekövetkező történéseket, lassan-lassan eldobod az egódat.
Megtörténik a szeretet - és az elválás is. Semmit sem tehetünk érte. Ez
az, amit én spirituális hozzáállásnak nevezek: amikor megérted, hogy
semmit sem lehet tenni; amikor megérted, hogy egy mérhetetlen
hatalmasság apró része vagy csupán.
Egyszer arra járhatnál Egyszer rám találhatnál S akkor belém eshetnél S rögtön el is vihetnél Vagy inkább ottmaradhatnál Nálam bekuckózhatnál Simán átölelhetnél S csak hallgatnál és kérdeznél
Egyszer megszoríthatnál Aztán megsimíthatnál Egyszer összehajthatnál Aztán szétbogozhatnál Egyszer megpörgethetnél Aztán le is fékeznél Egyszer be is zárhatnál Egyszer kiengedhetnél
Egyszer rám hajolhatnál S akkor nagyon kívánnál S én meg ott feküdhetnék Kicsit nagyon remegnék Egyszer elkergethetnél Aztán sírva kérhetnél Aztán átölelhetnél S hagynám kiengesztelnél
Egyszer megröpíthetnél Széllel szembe engednél Aztán szépen leszednél Magad mellé fektetnél Aztán megdicsérhetnél Büszkén körbenézhetnél A végén összeszedhetnél És egy bambit fizetnél
Egyszer megviccelhetnél Mintha nem is szeretnél Aztán átölelhetnél Ronda vicc volt, röhögjél Egyszer szét is kaphatnál Aztán összerakhatnál Egyszer zsebre vághatnál Aztán kigombolhatnál
Egyszer zongorázhatnál S hozzá áriázhatnál Egy-két dalt komponálnál Rólam áradozhatnál Aztán elnémulhatnál S kérdőn rám pillanthatnál S egy kis tapsra várhatnál Várhatnál Várhatnál
Egyszer megfürdethetnél Aztán megtörölhetnél Aztán megfésülhetnél Aztán ki is festhetnél Egyszer megrajzolhatnál Aztán kiszínezhetnél Aztán megszépítgetnél Akkor nagyon szeretnél
Egyszer úgy kopoghatnál Mintha nem is te volnál Aztán nagyot nevetnél Mintha mégis te lennél Egyszer eljegyezhetnél Gyémántgyűrűt vehetnél S akkor úgy is tehetnél Mintha tényleg léteznél
Álmodj egy szép világot hol a tenger a fény, ott hol a béke az égig ér... Álmodd, hogy a szeretet örökké él, a szívedben derű, és senki nem fél.. Álmodd, hogy az álmaid valóra váljanak, és elkerül minden, mi szívednek fájhat
Úgy múlik el minden ami fáj,
Hogyha úgy tartja kedve néha haza jár,
Nem szól hozzád csak leül egyedül,
Hogy érezd hogy élsz ott legbelül!
Cipelem a sorsomat de néha nem bírom el,
Keresem a lelkemet de van hogy nem felel,
Van amikor ringat lágyan és van hogy elsodor,
A szerelem az egyetlen lélekdonor!
Oly sok a szó ami betakar,
Folyton beszél de semmit nem akar,
A pillanat ami sokat ér némán múlik el,
Egy ölelés épp elég ha búcsúzni kell!
Amikor majd eljönnek a régen várt csodák,
Ne felejts el akkor majd kérlek gondolni rám,
Lesz hogy csak ringat lágyan és lesz hogy elsodor,
De a szerelem az egyetlen lélekdonor!
Tudom mindenért harcolnunk kell,
Egy őrült mondat miatt nem múlhat el,
Az idő telhetetlen van hogy mindent elrabol,
De valakinek te vagy a lélekdonor!
Cipelem a sorsomat de néha nem bírom el,
Keresem a lelkemet de van hogy nem felel,
Van amikor ringat lágyan és van hogy elsodor,
A szerelem az egyetlen lélekdonor!
A figyelem és a szeretet mindig édestestvérek. Ha a szeretet iránti szükségleted el van nyomva, akkor követeled a figyelmet másoktól.
“Valójában semmit sem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig. S ha
képtelen vagy tovább adni azokat, akkor azok birtokolnak téged. Bármi
legyen is a kincsed, úgy tartsd a markodban, mintha vizet tartanál. Mert
ha megszorítod eltűnik. Ha kisajátítod, tönkreteszed. Tartsd szabadon
és örökre a tiéd marad.” (Buddha)
Amit adni lehet, az nem ér semmit. Az csak egy tárgy, azt el is lehet venni. Csak az az értékes, ami már eleve benned van és a Mester erre segít rádöbbenni.
...
Ha képtelen vagy kreatív lenni, akkor destruktívvá válsz; akkor a pusztításbanpróbálod érezni a 'hatalmadat'. A harag, az erőszak -- destruktív erők. Azért jelennekmeg, mert a kreativitás hiányzik. Ezeket nem szabad elfojtani. Sőt, elő kell segíteni afelszínre törésüket, hogy megszabadulhass tőlük. Sose nyomd el magadban a haragot,az erőszakot; engedd, hogy kifüstöljön belőled. Akkor megjelenik a destruktív erőkellentéte. Ha a harag és az erőszak elpárolgott belőled, akkor hirtelen ráébredsz, hogyott van a csönd, a szeretet, az együttérzés. Ezeket nem kell hosszú, fáradságosmunkával megvalósítanod — ezek mindig is ott voltak benned. Ez éppen olyan, minta kis hegyi patak, ami a sziklák alatt csörgedez. Lökd félre a köveket, és elkezdömleni a víz. A patak nem küzd a kövekkel; egyszerűen csak elkezd ömleni, hafelszabadítod a gátat. A szeretet, a szerelem egy ilyen patak benned, és a harag a kő. Csak félre kell löknöd a követ... De te inkább csak visszanyomod, és így perszevisszanyomod a forrásvizet is. Teljesen elapasztod. Csak lökd félre azt a követ. Nemkell senkinek a fejéhez vágnod, csak dobd félre. Te azt hiszed, hogy csak úgy tudod félredobni, hogy egyúttal hozzá is vágod valakihez. De épp ez az, amit én tanítok; hogy hogy kell odébb dobni anélkül, hogy eltalálnál vele valakit. Úgy is félre lehet lökni, hogy közben senkit nem bántasz vele. És ha sikerül, akkor mindenkinek csak a hasznára fog válni.
Öreg bölcs üldögélt a Korinthusba vezető út szélén. A városba igyekvő idegen rövid pihenőt tartva beszédbe elegyedett vele:
- Milyenek itt az emberek? – tudakolta.
- Hová való vagy? – kérdezett vissza az öreg bölcs.
- Athéni vagyok.
- És felétek milyen nép lakik? – kérdezett tovább az öreg.
- Hát tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézengő, lusta és önző. Ezért is jöttem el onnan.
- Nincs szerencséd! Korinthusban sem jobb a helyzet. Itt is csupa
csalóval és lézengővel, lusta és önző emberrel fogsz találkozni. –
mondta az öreg.
A vándor búsan folytatta útját.
Nem sokkal később újabb idegen állt meg az öreg bölcs előtt. Őt is az
érdekelte, hogy milyen emberek laknak Korinthusban. A véletlen úgy
hozta, hogy ő is Athénből jött. Neki is feltette az öreg bölcs a
kérdést, hogy ott milyenek az emberek.
- Nagyszerű emberek élnek ott! Barátságosak, segítőkészek és nagyon becsületesek! – válaszolta nem kis büszkeséggel az utas.
- Nagy szerencséd van! Korinthusban is ugyanilyen nagyszerű emberekre találsz majd! – mondta az öreg bölcs.
A vándor vidáman fütyörészve folytatta útját a város felé.
A két beszélgetést végighallgatta egy fiatalember, aki gyakran időzött az öreg bölcs társaságában. Felháborodottan jegyezte meg:
- Nagyot csalódtam benned! Sose hittem volna, hogy te is ennyire kétszínű vagy!
Az öreg bölcs mosolyogva csillapította:
- Tévedsz, fiatal barátom. Tudod, a világ a szívünkben tükröződik.
Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni.
De akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon mindenhol
barátságos emberekre talál.
Az
elkötelezettséget nem lehet erőltetni. Tedd olyan boldoggá a társadat,
hogy úgy érezze, nincs szüksége semmilyen más kapcsolatra. De épp
ellenkezőleg, a legtöbb ember annyi problémát gyárt, hogy még ha a társa
nem is gondolt másik kapcsolatra, elkerülhetetlenül gondolni fog rá,
hogy elmeneküljön.
Ez az egyik legmélyebben gyökerező probléma
minden férfi-nő kapcsolatban. A férfinak nagyobb igénye van szabadságra,
mint szeretetre, a nőnek pedig nagyobb igénye van szeretetre, mint
szabadságra. Ez a probléma mindenütt a világon, minden pár esetében. A
nő egyáltalán nem nyugtalankodik a szabadság miatt. Hajlandó rabszolgává
válni, feltéve, hogy a másikat is rabszolgává teheti. Hajlandó
belemenni bármilyen elkötelezettségbe, ha a másikat is beleerőltetheti
egy elkötelezettségbe. Hajlandó börtönben élni, ha a másik is hajlandó
egy sötét cellában élni.
A férfi pedig hajlandó még a szeretetet is feláldozni, ha túl nagy veszélybe kerül a szabadsága. A nyitott
égbolton szeretne élni, akár egyedül is. Vágyik a szerető kapcsolatra,
de az sötétté és rabsággá válik. Tehát ez a probléma.
Tudatosulnia kell benned, hogy a túl nagy elkötelezettség és a túl nagy
szabadság iránti vágy egyaránt éretlenség. Valahol egyezségre kell
jutnod a másikkal. Amint egyszer megérted, hogy a férfinak nagyobb
szabadságra van szüksége, félreteszed az elkötelezettség iránti
igényedet. Amint a férfi megérti, hogy a nőnek elkötelezettségre van
szüksége, félreteszi a szabadság iránti igényét, ennyi az egész. Ha
szeretsz, hajlandó vagy egy kis áldozatot hozni. Ha nem szeretsz, jobb,
ha különváltok.