2012. július 31., kedd

Szalóki Anett - Kell még egy szó (dalszöveg)


Kell még egy szó, mielőtt mennél,
Kell még egy ölelés, ami végig elkísér,
Az úton majd néha, gondolj reám,
Ez a föld a tiéd, ha elmész, visszavár.

Nézz rám, és lásd, csillagokra lépsz,
Nézz rám, tovatűnt a régi szenvedés.
Hol a fák az égig érnek, ott megérint a fény,
Tudod jól, hova mész, de végül hazatérsz.

Szállj, szállj, sólyom szárnyán,
Három hegyen túl!
Száll, szállj, ott várok rád,
Ahol véget ér az út!

Úgy kell, hogy te is értsd, nem indultál hiába,
Az a hely, ahol élsz, világnak világa,
Az égigérő fának, ha nem nő újra ága,
Úgy élj, hogy te legyél virágnak virága.

Szállj, szállj, sólyom szárnyán,
Három hegyen túl!
Száll, szállj, én várok rád,
Ahol véget ér az út!

Nézz rám, s ne ígérj,
Nézz rám, sose félj,
Ha nincs hely, ahol élj,
Indulj hazafelé! 
 
(Koltay Gergely:  Honfoglalás)
 

Popper Péter a kapcsolatokról...

Együtt kell élni, nem egymásban és nem egymás mellett. Egy kapcsolat nem adhat többet annál, mint hogy a nőt és a férfit egyaránt hozzásegíti rejtett lehetőségeinek kibontakozásához, ahhoz, hogy egyre inkább hiteles, egyre markánsabban önmaga legyen. Két szuverén-ember együttélésének ez az igazi értelme. Az "Én" nem oldódhat fel a "Mi" élményében. De ez a két Én nem is távolodhat el egymástól annyira, hogy a kapcsolat páros magánnyá változzon. Két szabad ember életét gondolatok, élmények; örömök és kínlódások megosztása ötvözi össze. De a megosztás is mérték szerint történjen. Minden embernek joga van ahhoz, hogy lelkében egy kis kamrát megtartson önmagának. Ez csak az övé. Ennek az ajtaját nem kell kinyitni.


Egy emberért mindent vállalni kell. Egy helyzetért nem. Amíg számunkra egy ember fontos - addig mindent vállalnunk kell érte, és megéri. Ez igazi vállalás. Amikor nem az ember a fontos, hanem a helyzet megtartása: a lakás, a szociális és anyagi biztonság, a látszat, a környezet véleménye - akkor már megalkuvásról van szó. Ez is elvállalható, de csak őszintén, legalább önmagunk előtt. Ne csapjuk be magunkat ürügyekkel: a gyerekek érdekével, erkölcsi aggályokkal, a kímélettel. Gyávaságunk az újrakezdésre, félelmünk a változásoktól és az egyedül maradástól nehézzé teheti az együttélést, de fenntarthatja. Azonban hazugságra nem lehet alapozni tisztességes kapcsolatot: biztosan összeomlik.
 Minden kapcsolat, történés valahonnan valahová tart. Erre kell figyelni. Úton vagyunk-e még? Vagy már csak ismételjük magunkat? Mit "hoz ki" belőlünk az együttélés? Jót? Előre lépést, derűt, szabadságot, munkaképességet? Rosszat? Idegességet, beszűkülést, rosszkedvet? A kapcsolat változik, és benne változunk mi is. Előfordulhat, hogy az utak szétágaznak. Ha tartósan úgy érezzük, hogy már nincs dolgunk egymással, harag és gyűlölet nélkül is el lehet búcsúzni. Azonban sokszor a másikra haragszunk, mert nem olyan vagy nem vált olyanná, amilyennek elképzeltük. Pedig nem tehet arról, hogy nem vagyunk elég jó emberismerők, és olyat kértünk, amit nem tud megadni. Elmenni könnyen kell, ahogy a levél leválik a fáról. Elmenni egyszer szabad csak és véglegesen. Egy foghúzás rossz, de elviselhető. De ha mindennap húznának rajta egy keveset - azt nem lehetne kibírni. Az ilyenfajta szétválásban tönkremegy két ember

Azért kell választani és dönteni, mert ez egyben tartja az embert.


Popper Péter: 7 undok megjegyzés a szerelem kínjairól


Elmondanék – diákosan pontokba szedve, mint egy érettségi tételt – néhány fontos dolgot.

1. Az emberiség története egy testvérgyilkossággal kezdődik. Káin megöli Ábelt, mert Isten visszautasította az ő áldozatát, csak Ábelét fogadta el. A Biblia mintha arra figyelmeztetne, hogy az ember életében a lehető legnagyobb sérelem a visszautasítás. Mert minden visszautasítás egyben ítéletet is hordoz: nem vagy méltó rá, nem vagy méltó hozzám, nem kellesz, nem felelsz meg, vannak jobbak nálad stb. S ha ez a visszautasítás, a szenvedélynek, a rajongásnak, vagy akár csak az ösztönök által felkorbácsolt vágynak szól ? a sérelem megsokszorozódik, és elviselhetetlen erősségű indulattá duzzadhat. Ezért, aki szerelmet utasít el, nagy szenvedésnek teszi ki a másikat, és veszélyes tűzzel játszik.

2. Az évezredes bölcsesség azt mondja: Az ezer mérföldes út is egy lépéssel kezdődik. A tízemeletes házat is egy sor téglából kezdik felépíteni. Tehát sose játsszunk egy másik ember szenvedélyével. Az első lépést nem szabad megtenni. Az első sor téglát nem szabad lerakni. Akkor még egy kis seb, egy kis fájdalom árán minden megoldható. De ha ezt nem vállaljuk, mert gyávák vagyunk, álságosan kíméletesek, lusták, az “időre bízzuk” életünk kellemetlenségeinek elintézését, vagyis sodródni kezdünk, akkor kiderülhet, hogy az idő nem old meg helyettünk semmit sem, hanem nagy tragédiák felé sodor.

3. Azt gondolom, hogy az ember öngerjesztő lény. Nagyon ritkán fordul elő – s legtöbbször csak a lektűrökben – a meglátni és megszeretni egy pillanat alatt. A gyatra szerzők ezt úgy szokták kifejezni, hogy “mintha villámcsapás futott volna át mindkettejükön.” Szép lenne, de legtöbbször nem igaz. Hanem az történik, hogy az ember vágyódni kezd a szerelemre. S szinte “kinyitja magát” egy remélt szenvedély előtt. Ezért a híres magyar író, Füst Milán egy apróhirdetést szeretett volna feladni: “Meglévő szenvedélyekhez tárgy kerestetik!”

4. Egy öreg pszichológus – akit leggyakrabban mégis csak szerelmi csalódások, kapcsolatok válsága miatt keresnek fel – hajlamos úgy vélekedni, hogy a szerelmeseknek legtöbbször fogalmuk sincs arról, kit szeretnek. Mert először is vágynak a szerelemre, s ha végre felbukkan a várva várt dalia vagy tündér, rávetítik minden erotikus fantáziájukat, vágyképeiket, álmaikat az “igazi”-ról, és a saját képzeletük által kifestett képbe szeretnek bele. S hogy e fantáziakép mögött milyen a valódi ember, arról alig tudnak valamit. Ám ha eljönnek a csalódások drámai percei, akkor nem saját magukra haragszanak, hanem a partnerre: Miért nem vagy olyan, amilyennek elképzeltelek? Arról már nem is szólok, hogy a lángoló szerelem a grandiózus színjátékok ideje, mindenki a legjobb, a legszebb arcát mutatja. Mögötte rejtve marad a valódi jellem, a minden emberben meglévő torzulatok, sokszor nehezen elviselhető rigolyák, szokások.
Szégyenkezve vallom be, hogy ezért én nem vagyok lelkes híve az úgynevezett szerelmi házasságoknak. A kölcsönös rokonszenv, a barátság, sőt még az érdek által vezérelt kapcsolatokban is több a reális emberismeret.

5. A szerelem vidéke különben is tele van önbecsapásokkal. Félezer évvel ezelőtt egy angol drámaíró megírta egy valódi szerelem történetét. S az emberek ma is beülnek a színházba, és bámulják Rómeó és Júlia sorsának alakulását. Szerelem tehát létezik, de elég ritka jelenség, Viszont manapság valaki kitalálta, hogy tisztességes férfi, erkölcsös nő csak szerelemből fekszik le választottjával. Nosza, akkor mindent ki kell nevezni szerelemnek: minden tetszést, megkívánást, vonzódást, flörtöt, szexuális izgalmat. Mi értelme van ennek?

6. A szerelem lopakodó gyilkosa a lustaság. Amikor a megszerzett boldogság biztonsága elkezdi rongálni a hétköznapokat. Amikor már lusták vagyunk udvarolni, csábítani, kívánatossá tenni magunkat ? a mosakodást, a fogmosást, a fésülködést, a kölni használatát és a vonzó ruhát, pizsamát is beleértve. Minek? Hiszen már a miénk. Csakhogy ezzel kondul meg a halálharang egy férfi-női kapcsolat felett. Mert a szívünkbe kellene felírni csupa nagybetűvel: AZ EMBER NEM TULAJDON!

7. Az igazi szerelem szenvedély, extázis, boldogság. Ám mindez nem állapot, hanem rövid időre felvillanó szenzáció. S ha elmúlt? Akkor megjátsszuk magunkat? Vagy új élmények után nézünk? Hiszen megszoktuk, hogy szinte ?jár nekünk? ez a szélsőséges érzelmi-indulati állapot. Mondják, hogy a szerelem szeretetté alakul át. Előfordul. De legtöbbször közöny, undorodás, gyűlölködés lesz belőle, amint ezt a válóperek meg a gyerek-elhelyezési küzdelmek, a vagyonmegosztás gusztustalan harcai bizonyítják.
Mi hát a teendő? A legfontosabb, hogy soha ne hallgasson senki az ilyen mániásan igazat mondó öreg ?szakemberre?, amilyen én vagyok. Soha senki ne hallgasson senkire ? se szülőre, se barátra ?, aki károg, óv, figyelmeztet, amikor ő szárnyalni akar az ég és a nap felé, hogy utolérje a boldogság kék madarát. Egyrészt, mert úgyis hiába minden okoskodás. A szenvedély mindig erősebb az okos szónál. Másrészt, mert ez a bizonyos kék madár kiszámíthatatlan. Néha hagyja magát megfogni, néha maga száll rá valamelyik kiválasztottja vállára, s különben sem létezik.
Mert még el kell mondanom egy szomorú hírt. Az “Igazi” sem létezik. Nincsen. Sehol nem él valahol egy nő vagy egy férfi, aki az igazi, s akit csak meg kell találni. De aki szerencsés, élete során találkozhat két-három olyan emberrel, akiből lehetne ?igazi?. De ehhez nagyon sok türelem, lemondás, megértés, háttérben maradás szükséges, ám végül kialakulhat egy olyan viszony, melyben a másik már nélkülözhetetlenül belecsiszolódott, vagyis igazivá vált.

http://www.nlcafe.hu/sztarok/20071217/popper_peter_kivulrol_nem_jon_megvaltas/ 

2012. július 24., kedd

Önmegismerés a szeretetben

Minden veled kezdődik és veled végződik.
A világ is úgy tükröződik benned, amilyen tükör te vagy.
Az egyetlen igazi tükör a szeretet tükre.

Abban a pillanatban, amikor szerető szemmel nézel a világra, minden megváltozik körülötted.  Már nem idegesíteni fognak a dolgok, hanem megértéssel tekintesz mindenre. Megérted, hogy minden kialakulatlan, minden változik, semmi sem tökéletes. S jó, hogy így van, különben nagyon unalmas lenne. El tudod fogadni, hogy egyetlen bizonyosság, egyetlen biztonság van ebben a létezésben: a folyamatos változás.  Ez az élet biztonsága: folyamatosan áramlik, emberek jönnek-mennek körülötted, ajtók zárulnak és nyílnak ki számodra, új utak, új lehetőségek jönnek eléd, melyekkel élhetsz vagy nem élhetsz. 

Ami örök, ami mozdulatlan, az egyetlen állandó: az a szeretet. Az egyetlen valóság, az egyetlen éltető energia, mert magában foglal mindent. Az egyetlen energia, amely kimeríthetetlen erőt ad, amely akkor is segít, ha már elveszettnek, erőtlennek érzed magad.

Amiért ide érkezünk a Földre, amit itt meg kell tanulnunk, az a szeretet. S hogy ez mennyire így van, az bizonyítja a legjobban, hogy szeretet nélkül épp úgy nem tudsz élni, mint levegő nélkül.

Mit tegyél hát, hogy szeress és szeretve légy?

A szeretetben mindent és mindenkit elfogadsz olyannak, amilyen. Nem a hiányosságait, a gazdagságát keresed. Nem azt nézed mije nincs, hanem azt, mije van. Nem azt kéred tőle számon, amivel nem rendelkezik, hálás vagy azért, amit adni tud. Nem az indulatait nézed, nem a haragját, a gyűlölködését, a bántó szavait. Azt látod benne, hogy ő ugyanúgy tapasztalatszerzésre érkezett ide, mint te. Ugyanúgy küzd, ugyanúgy szomorú, vagy boldog, ahogyan te is, ugyanúgy elesik és újra feláll, ahogyan te is. Nem azt keresed, ami elválaszt, azt nézed, ami összeköt.  

Hiszen mindannyian összetartozunk. Lélekben egyek vagyunk, ha testben különbözők is. Lélekben testvérek vagyunk, ha vér szerint nem is. S mindegy, mit követett el ellened a másik, ha szeretettel fordulsz felé, ha te teszed meg az első lépést, hogy haragra nem haraggal, bántásra nem bántással, megalázásra nem megalázással válaszolsz, lebontasz minden gátat és minden falat, amely elválaszt a többiektől. 

Tudom, nehéz ez akkor, ha mély bántásokat hordozol. De hordoznod kell-e ezeket a bántásokat? Ez a te döntésed. Vagy szeretet van benned, vagy a bántások, sértések, kritikák halmaza. A kettő nem létezhet együtt. Vagy ez, vagy az ural.
Ha ismered magad, nem vagy bántható. Mert tisztában vagy azzal, mire vagy képes és mire nem. S amire nem, az nem hiányosság, arra egyszerűen nincs szükséged. Tudod, az emberek –remélem csak ma még –általában azt várják el a másiktól, amire ő maguk sem képesek. S ha egyszer ezt megértjük, hogy nem kérhetem számon a másiktól azt, ami nekem sem sikerült, közelebb jutunk a szeretethez, mert a szeretet nem törekszik a tökéletességre. A szeretet csak el – és befogadásra törekszik.

A szeretet teljes elfogadás. S amikor te a teljes maga valójában elfogadsz valakit, hatalmas teret nyitsz meg előtte. Hatalmas energiával töltöd fel. Mert az elfogadás az az eszköz, amellyel bátorítasz, amellyel a másikat továbblépésre biztatod. Hiszen azt üzened: a próbálkozása a lényeg, nem a tökély.

A szeretet az egyetlen legyőzhetetlen erő. Minden csatában, minden küzdelemben vesztett az emberiség, vesztettél te is, én is, amikor a szeretet helyett más megoldásokkal próbálkoztunk. Ha szeretsz, nem tudnak nem szeretni. Ha teljes elfogadás van benned, nem tudnak téged nem elfogadni. Persze ez egy türelemjáték. Azok az emberek, akik félnek a szeretettől, távolodni fognak tőled. Akik szeretetre vágynak, s azt el is tudják fogadni, közel jönnek hozzád.

Az, hogy sokszor úgy érzed, nem szeretnek téged, egy érzéki csalódás. Mivel te azt gondolod magadról, hogy nem vagy szerethető így, ilyennek, amilyen vagy, hogyan is vennéd észre, ha szeretet vesz körül? Hiszen meg sem érdemled – gondolod. Ha te félsz a szeretettől, félsz, hogy elveszíted, a szeretet hiába kopog az ajtódon – nem nyitsz ajtót. Kizárod. Pedig ajtót csak te nyithatsz.

Amíg attól félsz, hogy azok az emberek eltűnnek az életedből, akiket szeretsz, nem érted a szeretet lényegét.  Ha valakit szeretnek, miért is akarna elmenni attól, aki szereti? Miért is akarna kilépni egy olyan ember életéből, aki éltető energiával tölti fel, aki el – és befogadja őt a maga valóságában? Aki soha nem kritizál, nem kér számon, aki belesimul az életébe, éli az életét, s teljes szívével tudja, látja, éli nem csak saját magát, hanem a másikat is?

Amíg elvárásaid vannak, ki és hogyan szeresen téged, a szeretet távol lesz tőled. Hiszen gondolj csak saját magadra! Neked is megvannak a saját eszközeid a szeretet kifejezésére. Így a másiknak is. S ha te előre eldöntöd, hogy ki mit és hogyan tegyen, ha szeret téged, akkor csak elvárásokat, igényeket fogalmazol meg.
A szeretetben csak önmagunkat tudjuk adni. Olyannak, amilyenek vagyunk. S ha szeretjük önmagunkat olyannak, amilyenek vagyunk, ha magunkat el tudjuk fogadni olyannak, amilyenek vagyunk, már híd lesz közöttünk és a többiek között. Már nem falakat emelünk, hanem a meglévőket is lebontjuk.

A szeretet erejével.

Zsóka

2012. július 22., vasárnap

Otthonra találtam

Ott a félhomályban,
otthonra találtam.
Tekintetem körberajzolta
arcod vonalát,
elsimította bőröd
minden apró ráncát.
Csodáltalak...
Befogadtál.
Belé bújt lelkem
kék szemed mélyébe,
sóhajom elszállt,
Én maradok...
örökre.


(2012. július 22.)

2012. július 2., hétfő

Wass Albert: Sóhaj



Én Istenem, az idő hogy szalad!
Ma még vagyunk, holnap már nem leszünk,
múlt és emlék: minden elmarad.
Nyomunkat rendre belepi
rőt lombjával az őszi szél.

S hogy kik voltunk:
maholnap az sem tudja,
aki rólunk beszél.
Zölden remeg a nyírfa lombja,
a bajor erdőn szellő támad.

Lőpor-szagú ködök lepik
a jövendőt és a hazámat.
Fehér itt is a nyírfa kérge,
pillangó jár a gyöngyvirághoz.

S mégis: minden virágharanggal,
illattal, színnel, fénnyel, hanggal
a régi erdő húz magához.
Bajor erdőkön vándorok haladnak.

A bánathoz már egynek sincs szava.
De sóhajaik ég felé röpülnek,
kendőnyi kis fehér felhőkké gyűlnek
s jó szél szárnyán elszállnak haza.

(Bajorerdő, 1946)