2016. május 13., péntek

E.Tolle: A félelem eredete

A FÉLELEM EREDETE
A félelem pszichológiai állapota elválik bármilyen konkrét, valódi, azonnali veszélytől. Ez több formában jelentke­zett: kényelmetlenségérzetként, aggodalomként, szoron­gásként, idegességként, feszültségként, rettegésként, fóbia­ként stb. Ez a fajta pszichológiai félelem mindig valami olyasmivel kapcsolatos, ami megtörténhet, s nem olyan­nal, ami éppen most történik. Te itt és most vagy, elméd pedig a jövőben. Ez „szorongásszakadékot" szül. Ha te az elméddel azonosulva, elvesztetted a kapcsolatot a most erejével és egyszerűségével, akkor ez a szorongásszakadék állandó társaddá válik. A jelen pillanattal mindig meg tudsz birkózni, viszont képtelenség megbirkózni valami­vel, ami csak az elmének egy kivetítése: a jövővel.
Sőt, ameddig az elméddel azonosulsz, addig életedet folyamatosan az ego működteti, ahogyan azt már korá­ban is említettem. Az ego — épp fantomtermészete miatt —a finoman kimunkált védelmi mechanizmusok ellenére nagyon sérülékeny és bizonytalan, s állandó fenyegetett­séget érez. Mellesleg ez még akkor is így van, ha kifelé nagyon magabiztosnak mutatja magát. Emlékezz csak a definícióra, miszerint az érzelem a testnek az elme műkö­désére adott válaszreakciója. Vajon milyen üzenetet kap folyamatosan a test az egótól, a hamis, elme teremtette éntől? „Veszély! Fenyegetve vagyok!" És milyen érzel­met gerjeszt ez a folyamatos üzenet? Természetesen fé­lelmet.
A félelemnek a jelek szerint számos oka lehet: veszteség­től való félelem, kudarctól való félelem, sérüléstől való félelem stb. Ám végső soron valójában minden félelem az ego félelme a haláltól, a megsemmisüléstől. Az ego számá­ra a halál mindig karnyújtásnyira ólálkodik. Ebben az el­mével azonosult állapotban a haláltól való félelem az élet minden területére kihat.
Például még egy olyan, látszólag triviális és „normális", gyakori jelenség is a halálfélelemből ered, mint a kénysze­res szükséglet, hogy a vitában neked legyen igazad — gör­csösen védve az álláspontot, amellyel azonosultál —, s hogy a másik fél véleményéről bebizonyosodjon, hogy az téves. Ha azonosulsz egy mentális, gondolati pozícióval, akkor tévedésed esetén a te — elme alapú — énképedet komoly megsemmisülési veszély fenyegeti. Egóként nem enged­heted meg magadnak, hogy téved)! A tévedés egyenlő lenne a halállal! Emiatt vívtak háborúkat, és emiatt futott zátonyra megszámlálhatatlanul sok kapcsolat.
Ha egyszer véget vetsz az elméddel való azonosulás­nak, akkor éntudatod számára már nem számít, hogy igazad van-e vagy nem, s így szertefoszlik a mélyen tu­dattalan, erős kényszered, miszerint feltétlenül igazadnak kell lennie — ami egyébként az erőszak egyik megnyilvá­nulási formája. Akkor világosan és határozottan kimond­hatod majd, hogy mit érzel, mit gondolsz, és ez már nem jár együtt sem védekezéssel, sem támadással. Ebben az állapotban éntudatod bensődnek már egy mélyebb és iga­zabb forrásából táplálkozik, nem az elmédből.
Vedd észre a benned esetleg felbukkanó védekező kényszer bármilyen formáját! Ez esetben vajon mit
védesz? Egy illuzórikus identitást, az elmédben lévő képet, egy fiktív lényt. Azáltal, hogy ezt a mintát tu­datossá teszed, hogy tanúként megfigyeled, megszün­teted a vele való azonosulást. Tudatosságod fényé­ben a tudattalan minta így már gyorsan szertefoszlik.
Ezzel véget ér minden vita és hatalmi játék, amely roppant mértékben rombolja az emberi kapcsolato­kat. A mások fölötti hatalom valójában erőnek álcá­zott gyöngeség. Az igazi erő bensődben található, és az most is elérhető számodra.
Az elme törekvése mindig a most elutasítására és a most­ból való elszökésre irányul. Más szóval: minél jobban azo­nosulsz az elméddel, annál többet szenvedsz. Vagy úgy is fogalmazhatok: minél inkább képes vagy elfogadni és értékelni a mostot, annál szabadabb vagy a fájdalomtól, a szenvedéstől — annál szabadabb vagy az egós elmétől.
Ha nem akarsz több fájdalmat létrehozni magad és má­sok számára, ha nem akarsz hozzátenni a benned még mindig élő, múltból származó fájdalomüledékhez, akkor ne teremts több időt. Vagy legalábbis ne többet, mint amennyi ahhoz szükséges, hogy életed gyakorlati vonat­kozású ügyeit kezelni tudd! Hogyan hagyd abba az idő teremtését?
Értsd meg mélyen, hogy csak a jelen pillanattal ren­delkezel! Állítsd a mostot életed középpontjába!
Amíg ez idáig az időben éltél, és csak rövid látoga­tásokat tettél a mostba, tedd át lakhelyedet a mostba, és csak akkor tegyél rövid látogatásokat a múltba és a jövőbe, amikor élethelyzeted gyakorlati tennivalói azt feltétlenül szükségessé teszik!
Mindig mondj igent a jelen pillanatra!
E.TOLLE

2016. május 7., szombat



Alexander Kovats

Arcod barázdái

- ékszerei
boldogságom tükörképének.
egy érett élet finom gyűrődései,
melyeket ujjaimmal
meghatódva simítok el..
tekinteted rózsafájának
szent virágai azok,
melyek illata - egyidős Istennel..

(2016. 05. 07.) 








 
Alexander Kovats

A korsós leány és a kút

 

El-eltűnő tűnődésem
folytonos tündérálma vagy
Megébreszt belőled
a csobbanás
mikor korsód szívem éri
Mezítelen puha lépteid
szívgyűrűim hullámai
hazáig kíséri..
Míg el-tűnődök ismét
hosszan és csendesen,
álmodom - közeledő
lépteidet Kedvesem..

(2016. 05. 07.)