Kate egy hétig pihent kórházi ágyában, de a terhesség 27. hetében az összehúzódások ismét felerősödtek. Másnap reggelre a méhszáj 6,5 centiméteresre tágult, s nem lehetett visszatartani a babákat. David Brisbane-ben volt, üzleti úton, így Kate egyedül hozott döntést: elutasította a császármetszést, hogy természetes módon szülhesse meg az ikreit. A vajúdás még akár egy napig is elhúzódhatott, és minden eltelt óra javíthatta koraszülött gyermekei túlélési esélyeit.
Amikor betolták a szülőszobába – ekkor már David is mellette volt, s fogta a kezét –, a 14 orvos, ápoló, szülésznő és gyermekorvos alkotta csapat két újraélesztő-kocsit is beállított a terembe. Végül aztán megszületett az első baba, egy kisfiú. Kate csak egy pillanatig látta az újszülött ernyedt, sápadt testét, s mivel nem tudta, hogyan kell kinéznie egy ennyire korán világra jött csecsemőnek, nem is aggódott.
Miközben a csapat egyik fele sietve csövet juttatott a kicsi tüdejébe, hogy segítsék a légzését, és gyógyszereket adtak be neki, amelyekkel felgyorsíthatták tüdeje fejlődését, Kate megszülte Emilyt is. A kislány azonnal felsírt, és Kate csak ekkor jött rá, hogy valami baj lehet a még mindig néma kisfiúval, akinek a Jamie nevet adták.
Emilyn csak rutinvizsgálatokat kellett végezni, Jamie életéért viszont küzdöttek. Húsz percig próbáltak oxigéncsöveket vezetni a tüdejébe, de egyszer sem vett lélegzetet. Nem mozgott, nem reagált az ingerekre, és nem is lélegzett, így az egyik orvos Kate-hez fordult: – Jamie-t elveszítettük.
Kate ágyához vitte az aprócska csomagot. A kicsi nagyjából félpercenként zihálásszerűen összerándult, de semmilyen egyéb életjelet nem adott. – Ez csupán agytörzsi reflex – mondta az orvos Kate-nek, aztán az egész stáb kiment, hogy a szülők egyedül lehessenek a fiukkal.
David szorosan magához ölelte feleségét és kisbabáját, Kate pedig óvatosan kibontotta a Jamie testére tekert takarót. Nem akarta, hogy élete utolsó pillanataiban bezárva érezze magát. Aztán az ösztöneire hallgatva mellkasa meleg bőrére fektette a törékeny, meztelen kis testet – de közben halkan zokogott. Hiszen ez az ő kisfia, akitől elvették a jövőjét. Mindennél jobban vágyott rá, hogy visszakapja.
Miközben Kate és David megpróbálták elfogadni a történteket, az asszony magához ölelte Jamie-t. Számára ez természetesen adódó mozdulat volt, David számára pedig a nő kedves és nyugodt természetének újabb bizonyítéka. Évekkel azelőtt, amikor kimerítő, 800 kilométeres gyalogtúrát tettek Spanyolországon át, mindig sikerült új erőt találniuk magukban azzal, hogy megálltak, s néhány pillanatig mélységes szeretettel ölelték át egymást. És ha Davidnek fáj a feje, Kate ezt ma is úgy szünteti meg, hogy átkarolja, és megcsókolja mindkét szemhéját.
Kate a bőr-bőr érintkezéssel – tudtán kívül – egy ősi szertartást utánzott, egy olyan módszert, amelyre ma már világszerte mind több kórházban bátorítják szülés után a kismamákat. Azt a gyakorlatot, amikor az újszülött – elsősorban a koraszülött – babákat anyjuk bőrére fektetik, „kenguru-babázásnak” nevezik. Tudományosan bizonyított, hogy ez az egyszerű módszer javítja a kicsik életben maradási esélyeit. Az anyai mellkas érintése hasonlít a legjobban a méhben megszokott környezethez – ahogy az anyjuk erszényében növekvő kengurubébik esetében is ez a lényeg.
A módszer iránti új keletű lelkesedés gyökerei az 1970-es évekig nyúlnak vissza, amikor a kolumbiai Bogotában a koraszülött babáknak közel 70 százaléka halt meg különféle fertőzésekben és légzési rendellenességekben. Az orvosok azonban felfigyeltek rá, hogy a túlélési arány sokkal magasabb azon kicsik körében, akiket az anyjuk órákon át tart a mellkasán.
– Gyakran tapasztalni látványos javulást. A baba légzése gyorsul, a szívritmusa pedig lassul – magyarázza Abbey Eeles, a melbourne-i Királyi Nőgyógyászati Klinika újszülöttosztályának foglalkozásterapeutája. – Nagyon sok bizonyíték igazolja, hogy a módszer kedvező hatású a babákra és a szülőkre egyaránt.
Kate továbbra is a mellén tartotta és simogatta Jamie-t, s beszélni kezdett hozzá. Elmondta neki, hogy van egy húga, és hogy a családja nagyon szereti. Néhány perc után úgy érezte, mintha a kicsi összerándult volna. Először úgy vélte, ebben a pillanatban halt meg – de aztán könnyei közt is észrevette, hogy a kisfiú mellkasa immár ütemesen mozog.
– Mi van, ha sikerül életben maradnia? – szólt Kate Davidhez, aki rögtön odahívott egy orvost.
A szakemberek azonban azt mondták, hogy bármi mozgást látnak is, az valószínűleg egyszerű reflex, majd ismét magukra hagyták őket, hogy kettesben gyászolhassanak. Kate és David lassan beletörődtek, hogy a fiuk haldoklik, de továbbra is beszéltek hozzá, simogatták, és ami a legfontosabb, a szívükhöz szorították.
Aztán egyszer csak az újszülött kinyitotta a szemét, majd mintha megpróbálta volna felemelni a fejét, és apja ujja után nyúlt volna. David ismét elrohant, hogy odahívjon valakit.
Egy orvos érkezett, egy ápolónő kíséretében. Odahúzott két széket, és magyarázni kezdte a házaspárnak, hogy nem azt látják, amit látni vélnek. – De hát nézzen ide! – szakította félbe Kate, aki némi előtejjel nedvesítette meg az ujját. – Az ujjamat nyalogatja!
Ahogy az orvos elvette Jamie-t Kate melléről, az újszülött összerezzent, aztán felsírt. Az orvos az ágyra fektette, meghallgatta a mellkasát, aztán hitetlenkedő arckifejezéssel odahívta a nővért, hogy ő is hallgassa meg.
A kisfiú tüdeje szabályosan működni kezdett, saját erejéből lélegzett, és bőrének színe is egészségessé vált. Jamie-t azonnal az újszülött-intenzívosztályr
Gyógyító érintés
• Az érintés enyhíti a stresszreakciót: csökken a stresszhormonok – a kortizol, az adrenalin és az adrenokortikotrop hormon (ACTH) – szintje, lassul a szívverés, normalizálódik a vérnyomás, és mindez kedvezően hat a keringésre.
• Nő a szervezet oxitocinszintje – ez a természetes vegyület elősegíti az érzelmi kötődés kialakulását.
• Működésbe lép az agykéreg orbitális frontális része – ugyanaz a terület, amely örömérzetet idéz elő, ha kellemes illatot érzünk, például egy finom parfümét vagy kedvenc ételünkét.
• Jobban megértünk másokat, ha megérintjük őket: az utóbbi időkben végzett vizsgálatok szerint az érintés útján történő kommunikáció éppoly összetett és kifinomult, mint a szavakkal vagy arckifejezésekkel megvalósuló.
• A szoptató anyáknál kisbabájuk magukhoz ölelése elősegíti az anyatej termelődését.
– Testünk nagyon vágyik az érintésre – mondja Matt Hertenstein, az amerikai DePauw Egyetem pszichológus docense, az ilyen tárgyú kutatások egyik legkiválóbb szakértője. – Kimutatták, hogy kedvezően hat az élettani folyamatokra, az immunrendszerre, a stresszreakciókra, sőt, az agyra is.
Az emberi érintés különösen fontos az újszülöttek számára. A vizsgálatok szerint a kisbabáknál a fájdalom – például egy tűszúrás – hatására is stresszreakció lép fel, és gyorsul a szívritmusuk. Így amikor az intenzív osztályra kerülnek, ahol rendszeresen végeznek rajtuk fájdalmas vagy kellemetlen beavatkozásokat, az érintés hatékony és tudományosan igazolt eszköz lehet arra, hogy mindezt jobban el tudják viselni.
A kisbabák testileg összhangban vannak az anyjukkal. Amikor az anya magához öleli a gyermekét, az emlő bőre felmelegszik vagy lehűl – attól függően, mire van szüksége a kicsinek. A baba ilyenkor általában elalszik, amivel energiát takarít meg, s azt a fejlődésre és a súlygyarapodásra fordíthatja. A bőr-bőr kapcsolat az agyfejlődés kulcsfontosságú lépéseire is kedvezően hat.
A vizsgálatok során bebizonyosodott, hogy azok a babák, akiket anyjuk hosszú időn át tart a bőrén, kisebb valószínűséggel halnak meg a szülés körüli időszakban, kevésbé érzékenyek a fájdalomra, nagyobb eséllyel lesznek hajlandók szopni.
A kenguru-babázás annyira kedvező hatású a koraszülött babák esetében, hogy egyes szakértők a módszer rendszeresebb alkalmazását sürgetik az újszülött-intenzívosztályo
Egy tavalyi kutatásuk alapján a svéd Uppsalai Egyetem szakértői azt javasolják, hogy az újszülöttellátás megváltoztatásával tegyék lehetővé az anyák és kicsinyeik együtt maradását. A koraszülött és az alacsony súlyú újszülötteket méhen kívüli magzatnak kellene tekinteni, s ezért az egészséges fejlődéshez minél többet kellene érintkezniük az anyjuk bőrével.
Emily és Jamie intenzív osztályon töltött hetei alatt a szüleik olyan gyakran ölelték a bőrükhöz őket, amilyen gyakran csak tudták. Emily már hatnapos volt, amikor Kate először szorította magához: a kislány testhőmérséklete és légzési ritmusa az inkubátorban sokszor ingadozott, de Kate karjában minden stabilizálódott.
– Valahányszor felvettük őket, kisimult az arcuk – emlékezik vissza az asszony arra az időszakra.
A drámai születést követő néhány nap után az ikrek hamar rendbe jöttek, gyors növekedésnek indultak, s 11 hét után Kate és David hazavihették őket. A hallásuk és a látásuk teljesen ép, és mindketten normálisan fejlődnek. – Jamie mindenre képes, amire Emily is – mondja Kate.
S ha ennyi csoda nem lett volna elég az életükben, néhány hónappal az ikrek születése után kiderült, hogy újabb gyermeket várnak. Miután oly sok éven át hiába küszködött a természetes fogantatásért, Kate idén megszülte harmadik gyermekét, egy kisfiút, akinek a Charlie nevet adták. Alig várták, hogy magukhoz ölelhessék.
A gyógyító érintésről többet olvasnál? http://bioenergetic.hu/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése