2012. július 2., hétfő

Wass Albert: Sóhaj



Én Istenem, az idő hogy szalad!
Ma még vagyunk, holnap már nem leszünk,
múlt és emlék: minden elmarad.
Nyomunkat rendre belepi
rőt lombjával az őszi szél.

S hogy kik voltunk:
maholnap az sem tudja,
aki rólunk beszél.
Zölden remeg a nyírfa lombja,
a bajor erdőn szellő támad.

Lőpor-szagú ködök lepik
a jövendőt és a hazámat.
Fehér itt is a nyírfa kérge,
pillangó jár a gyöngyvirághoz.

S mégis: minden virágharanggal,
illattal, színnel, fénnyel, hanggal
a régi erdő húz magához.
Bajor erdőkön vándorok haladnak.

A bánathoz már egynek sincs szava.
De sóhajaik ég felé röpülnek,
kendőnyi kis fehér felhőkké gyűlnek
s jó szél szárnyán elszállnak haza.

(Bajorerdő, 1946)

2012. június 3., vasárnap

Aludnom kell




aludnom kell
már nem bírom
szívem szorít
ébren fáj

aludnom kell
távol hallom
hangod szólít
ne sírj hát

aludnom kell
csended vágyom
ringat karod
csitulj már

aludnom kell
vágyam szánom
csábít csókod
álmodj hát

/Elaine/